Hírek

Elérhetőségek

Rendőrségi felhívás a motorosok és kerékpárosok védelmében

A motorosok védelmében

A kedvező időjárási körülmények miatt egyre több motoros közlekedőre lehet számítani a közutakon.

A motorosok rendszeres megjelenésére a közúti közlekedés valamennyi résztvevőjének számítania kell.

Az időjárás kedvező változásával egyre többen veszik elő motorkerékpárjukat és csatlakoznak be kétkerekűjükkel a közúti közlekedésbe. A motorosok és a kerékpárosok – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük rájuk.

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A gépkocsivezetők mellett persze a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság-észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne enyhébb.

A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. A motorosok emellett kevésbé észlelhetők, mint a nagyobb méretű járművek.

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viselje a bukósisakot. Nem létezik olyan rövid távolság, mely indokolhatná ennek mellőzését. Hazánkban a ”nagymotorokat” vezetők általában viselik a fejvédőt, a segédmotor-kerékpárral közlekedők azonban gyakran hanyagolják a hordását. A kerékpáros fejvédő használata kerékpározás közben mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.

Komárom-Esztergom megyében a passzív biztonsági eszközök használatát fokozottan ellenőrzik a rendőrök és folyamatos sebesség ellenőrzésre is számíthatnak a járművezetők a megye teljes területén. Az egyenruhások az ellenőrzések alkalmával minden esetben felhívják a járművezetők figyelmét, hogy közlekedésük során tartsanak kellő oldaltávolságot, ha motorost kerülnek ki és lassítsanak, ha a közelükbe érnek.

A kerékpáros balesetek megelőzésére

A balesetek a közlekedési szabályok betartásával megelőzhetők.

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a kerékpárosok a közlekedési szabályokat betartsák. Csak olyan kerékpárral vegyenek részt a közúti forgalomban, amelyek a kötelező tartozékokkal fel vannak szerelve. Kiemelt figyelmet kell fordítani a látás és láthatóság szerepére. Szürkületkor a szemből érkező járművek fényszórói is nehezítik a közlekedést, ami nagyobb odafigyelést igényel. Az autósok a nem megfelelően kivilágított kerékpárosokat nehezebben veszik észre, ami közlekedési baleset bekövetkezéséhez vezethet.

A rendőrség az alábbi közlekedési szabályok megtartására hívja fel a kerékpárosok figyelmét:

  • Kerékpárral csak az vegyen részt a közúti forgalomban, aki biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban van.
  • Kerékpárral közlekedni csak az erre kijelölt helyen, ennek hiányában az útpadkán, az úttest jobb széléhez húzódva, egy sorban szabad.
  • Az autóbusz forgalmi sávon kerékpározni csak akkor szabad, ha azt közúti jelzés engedi.
  • Kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia, és azt gyalogosan kell áttolni az úttesten.
  • Kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között csak akkor szabad közlekedni, ha az megfelelően ki van világítva.
  • Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak fényvisszaverő mellényt kell viselnie.
  • A gyalog- és kerékpárúton közlekedő kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.

Fontos, hogy kerékpárral csak olyan úton közlekedjenek, ahol azt közúti jelzés nem tiltja, továbbá az életük, testi épségük nincs veszélyben!