Lukács Józsefné Varga Eszter

Lukács Józsefné Varga Eszter ezt írta magáról visszaemlékezésként:

„Születtem 1936. március 14-én Pilismaróton. Életkoromnál fogva több rezsimet megéltem.
Szüleim szegény törpebirtokos földművesek voltak, megélhetésünk miatt napszámos munkát, részaratást, erdei munkát vállaltak. Nagyon szorgalmas, becsületes, megbízható emberek voltak. Testvéreimmel korán bevontak a mindennapi munkába. Előbb a református elemi iskolába, majd az összevont általános iskolába jártam. Hálás szívvel gondolok vissza tanítóimra: Virág Jenőre, Mészáros Józsefre és feleségükre, Irénkére és Juci nénire, Erős Istvánra, Berkes Ferencre.
Szüleink támogatták továbbtanulási szándékomat, az Esztergomi Állami Tanítóképzőben érettségiztem, „Kitűnő Tanuló Érdemérmet” kaptam. Ösztöndíjjal és ingyenes kollégiumi elhelyezéssel felvettek az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, ahol magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szereztem. Férjhez mentem, és két fiú édesanyja lettem. Előbb lakásunkhoz közeli általános iskolában, majd a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban, két évtizedig a Martos Flóra Gimnáziumban tanítottam történelmet, itt voltam igazgató is. Az óbudai Árpád Gimnáziumból igazgatóhelyettesként mentem nyugdíjba. Pedagógus munkámért 1981-ben „Kiváló Munkáért” kitüntetést kaptam.
Mindig is érdekelt a helytörténet, már gyermekként szívesen hallgattam az öregek történeteit, emlékezéseit keserves és dolgos életükről. Férjem halála után, nyugdíjasként kezdtem komolyabban foglalkozni szülőfalum történetével. Érdeklődve jártam levéltárakba, könyvtárakba kutatni, kíváncsian vártam, milyen tényeket találok a régi világról. Érdekelt az emberek életmódja, használati tárgyaik, miképpen változik életük, világuk, a hatalmon lévő és a kiszolgáltatott „kisemberek” viszonya, milyen áldozatokat követelnek tőlük, és mit kapnak cserébe. Mikroszkóp alatt egy tengercseppben is benne van az egész tenger, a mi kis falunk története is valamilyen módon hordozza az országét.
Szívesen gondolok az 1995-2006 közötti évekre, amikor még gyakran el tudtam menni a községbe, és több éven át egy lelkes kis csapattal helytörténeti, néprajzi kiállításokat szerveztünk/szerveztek, amit köszönök a csapatnak és a támogatóknak. (Nevük és a csapatról fotók a néprajzi könyvben megnézhetők.) Akkor még arról álmodoztunk, hogy talán sikerül egy tájjelegű faluházat létrehoznunk, ami egy kisebb helytörténeti-néprajzi múzeumot és közösségi teret is magában foglalhat. A kiállítható tárgyakat, a fotókat úgy adtuk vissza az embereknek, hogy majd visszakérjük. Sajnos nem jött össze. Nem volt hozzá elég elszántság, pénz!? – Nem tudom.
Tíz éven át lehetőség volt minden év augusztusában kiadni a Pilismaróti Hírek helytörténeti számát, amiben – legnagyobb örömömre – sok pilismaróti is írt nagyon érdekes tanulmányokat, visszaemlékezéseket. Ezek olvashatók a község honlapján, külön kötetbe kötve a községi és az esztergomi városi könyvtárban.
Falutörténeti könyveim: Pilismarót története I. (Bp. 1996.) Pilismarót története II. (Bp. 2000.) A letűnt paraszti világ nyomában, Pilismaróton (néprajzi, életmódtörténet, Gyoma 2012.) A Pilismarót-Dömösi Református Társegyház története (Vác, 2017.) Elkezdtem a Pm. III. kötettel foglalkozni, de nem tudom lesz-e még elég erőm, időm befejezni.
Munkáim megjelenésére minden esetben támogatást kaptam a községtől, amit köszönök.
Lukácsné Varga Eszter.”