Pilismarót Község Önkormányzata nagyra becsüli, elismeri és kiemelten fontosnak tartja a települési közélet bármely területén végzett magas színvonalú, értékteremtő közösségi munkát, kiemelkedő teljesítményt, példamutatást, a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését, kulturális és művészeti értékeinek megőrzését szolgáló személyek tevékenységét, a település fejlődése érdekében kifejtett önzetlen, odaadó és eredményes politikai, gazdasági, tudományos, művészi vagy más közéleti tevékenységet, mely a község jó hírnevét öregbíti, a polgárok érdekeit szolgálja.
Ezen elvek szellemében Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testülete ( a továbbiakban: Önkormányzat ) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.§ (6) bekezdésének a.) pontjában és a 16.§ (1) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Képviselő-testület által adományozható kitüntető címekről és kitüntetésekről az alábbi rendeletet alkotja:
1.§
E rendelet hatálya kiterjed Pilismarót község területén a természetes és jogi személyekre, jogi személyiség nélküli társaságokra, szerveződésekre.
I. fejezet
DÍSZPOLGÁRI CÍM
Az adományozás célja
2. §
(1) Pilismarót díszpolgára címmel tünteti ki és az ezzel járó jogokkal ruházza fel azt, aki
– a település közéletének valamely területén ( gazdasági, kulturális, közéleti, egyéb ) kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s akinek személye, vagy tevékenysége érdemben éselválaszthatatlanul kapcsolódik a településhez,
– tevékenységével a község anyagi, szellemi és erkölcsi értékeit jelentősen gazdagította,fejlődésében kiemelkedő érdemeket szerzett,
– országosan illetve nemzetközileg értékelt tevékenysége révén a község ismertségét,hírnevét és rangját növelte, kapcsolatainak körét bővítette
(2) A „Pilismarót díszpolgára” cím évente egy személynek adományozható.
(3) A kitüntető cím és kitüntetés adományozója Pilismarót Község Képviselő-testülete.
A cím adományozásának feltételei
3. §
(1) A „Pilismarót díszpolgára” cím annak a személynek adományozható, aki:
a) pilismaróti lakosként a község közéletében kiemelkedő szerepet játszott, közmegbecsülést szerzett;
b) Pilismarótról elszármazva ért el működési területén kiemelkedő eredményeket;
c) Pilismarót településsel tartós kapcsolatot alakított ki kiemelkedő tevékenysége során;
d) Pilismarót fejlődéséhez jelentős közcélú adománnyal, alapítvány létrehozásával járult hozzá;
e) országos és/vagy nemzetközi tekintélyű személyisége volt a községnek;
f) sportvilágversenyen érmes helyezést ért el.
(2) A kitüntető címre javaslatot tehetnek az önkormányzat bizottságai, a települési képviselők, társadalmi szervezetek, települési és lakóközösségek, valamint a nagykorú állampolgárok.
(3) A díszpolgári cím adományozásáról a javaslatot a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé.
(4) A díszpolgári címet a település lakossága nevében a Képviselő-testület annak a személynek adományozhatja, aki az (1) bekezdésben foglaltak szerint arra érdemes.
(5) A díszpolgári cím adományozásáról a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.
(6) A díszpolgári cím adományozása az évzáró ünnepi képviselő-testületi ülésen, ünnepélyes keretek között történik.
4. §
(1) A díszpolgári címben részesítettnek az adományozáskor a polgármester díszpolgári emléklapot ad át.
(2) A díszpolgári emléklap leírását e rendelet 1. számú függeléke tartalmazza.
(3) A kitüntető cím erkölcsi jellegű elismerés, mellyel pénzjutalom nem jár.
A díszpolgársággal járó jogok
5. §
(1) A díszpolgár meghívást kap a községi ünnepségekre.
(2) A díszpolgár – a képviselő-testület határozata alapján – a község önkormányzatát képviselő küldöttség vezetője vagy tagja lehet.
(3) A díszpolgár két személy részére belépést biztosító tiszteletjegyre jogosult minden olyan eseményre, amelynek rendezői, védnökei között Pilismarót Község Önkormányzata vagy szervei, intézményei szerepelnek.
(4) A díszpolgár halála esetén, ha hozzátartozói pilismaróti temetőben kívánják eltemetni, a község önkormányzata méltó sírhelyet és temetést biztosít számára.
Lemondás a díszpolgárságról; a cím visszavonása
6. §
(1) A díszpolgár (vagy jogszerűen felhatalmazott képviselője) címéről – indokolási kötelezettségnélkül – bármikor lemondhat.
(2) A díszpolgári cím visszavonható, ha birtokosa annak viselésére méltatlanná válik.
(3) A díszpolgári cím visszavonására a 8. § (1) bekezdésében felsoroltak nyújthatnak be –részletes indokolást tartalmazó – írásbeli javaslatot a polgármesterhez.
(4) A visszavonási indítvány másolatát a díszpolgárnak meg kell küldeni, felkínálva számára,hogy magát – személyesen, megbízottja útján vagy írásban – előzetesen tisztázhassa.
(5) Ha a díszpolgár a megadott határidőn belül írásban bejelentette, hogy élni kíván a tisztázásvalamelyik lehetőségével, a képviselő-testület a kérdés tárgyalását napirendre tűzi.
(6) Lemondás vagy visszavonás esetén az adományozást tanúsító okiratot a volt díszpolgárköteles az önkormányzatnak visszaszolgáltatni.
II. fejezet
„PILISMARÓTÉRT” EMLÉKÉREM
7. §
(1) Pilismarót Község Képviselő-testülete a „Pilismarótért" emlékérem kitüntetés adományozásával kívánja elismerni:
a) azt a tartósan (általában legalább 5 éven át) teljesített kimagasló közéleti, gazdasági, szakmai, tudományos, művészeti, kulturális, vagy sporttevékenységet, amely jelentősen hozzájárult a község fejlődéséhez, gyarapította anyagi vagy szellemi értékeit, növelte jó hírét;
b) a válságos helyzetben vállalt közszolgálatot, nehéz próbatételek során tanúsított helytállást, amely történelmi érdemként, erkölcsi példaként értékelhető.
(2) A kitüntetés személynek, illetve gazdasági társaságnak, intézménynek, társadalmi szervezetnek, közösségnek, művészeti együttesnek, sportegyesületnek, (a továbbiakban: közösség) adományozható.
(3) A „Pilismarótért" emlékérem évente legfeljebb egy személynek, vagy közösségnek adományozható.
(4) A „Pilismarótért”" kitüntetéssel emlékérem és díszoklevél jár.
(5) Az emlékérem két változatban készült, kör alakú bronz, 8,5 cm átmérőjű, előlapján Borbás Tibor szobrászművész alkotása:
- háttérben a Református Domb a református templommal és a falu jellegzetes régi házaival, előtérben arccal a templom felé forduló két nőalak
- az 1921-es templomtüzet idézve háttérben a Református Domb az égő református templommal és a falu jellegzetes régi házaival, előtérben a tüzet oltani siető két férfialak
- hátlapján köralakban „Pilismarót Község Képviselő-testülete”, középen „Pilismarótért” felirat.
(6) A "Pilismarótért" emlékérem kitüntetetteket a nagyobb jelentőségű községi ünnepségekre meg kell hívni.
III. fejezet
ADOMÁNYOZÁSI ELJÁRÁS
8. §
(1) A kitüntetésekre évente szeptember 30-ig írásbeli indoklással ellátott javaslatot a polgármesterhez nyújthat be:
a) a képviselő-testület bizottsága, vagy legalább 3 fő képviselő;
b) Pilismaróton működő, hivatalosan bejegyzett kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai és egyházi szervezet.
(2) A javaslatot részletes indoklással, a polgármester vezetésével alakult, - a bizottságok elnökeiből álló - munkacsoport elé terjeszti. A munkacsoport javaslatát a polgármester az év október 31-éig terjeszti a képviselő-testület elé.
(3) Kitüntetés posztumusz is adományozható.
(4) [1]A kitüntetéseket ünnepélyes keretek között az évzáró ünnepi – kivételes indokolt esetben ettől eltérő időpontban - testületi ülésen kell átadni.
(5) A díszoklevélnek tartalmaznia kell (szükség szerint idegen nyelven is):
a kitüntetett nevét,
az adományozó testületi határozat számát és keltét,
a polgármester és a jegyző aláírását,
Pilismarót díszpecsétjét.
(6) A kitüntetetteket díszes kivitelű albumban kell nyilvántartani.
(7) A kitüntetetésekről a Polgármesteri Hivatal naprakész nyilvántartást vezet.
V. fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
9. §
(1) E rendelet kihirdetésének napján lép hatályba.
(2) A rendelet hatálybalépésével egy időben a Pilismarót Községi Közös Tanács 9/1979 (IX. 28.), Th. számú határozat hatályát veszti.
Pilismarót, 2006. május 29.
Benkovics László Dr. Borbíró Ibolya
polgármester aljegyző
A rendeletet kihirdettem 2006. május 29-én
Dr. Borbíró Ibolya
aljegyző
[1] Módosította a 7/2014. (IX.09.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. szeptember 10.
1. számú függelék
Pilismarót Község Díszpolgára emléklap leírása
Az emléklap álló, A3 méretű, merített papírra készül, díszes felirattal az alábbi szövegezéssel:
Pilismarót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
…./……. (……..) Ökt határozatával
……………………………………………………
részére
…………………………………………………………………………………….
kifejtett tevékenységéért
Pilismarót Község Díszpolgára
címet adományoz.
Pilismarót, ………………………
……………………………………..
polgármester
P. H.